0

Karácsonyi nagytakarítás – vendégvárás előtt kötelező!

Karácsonyi nagytakarítás – vendégvárás előtt kötelező!

Már csak pár nap, és itt a karácsony, érkeznek a várt, vagy kevésbé várt vendégek, de tény, hogy az ünnepek előtt a karácsonyi nagytakarítás minden háziasszony napirendjének részét képezi. Nem feltétlenül azért, mert az év más időszakaiban ritkábban nyúlnánk a porszívó, vagy a portörlő után, hanem az év szinte legnagyobb, és leginkább kedvelt ünnepi időszakában bizony a ragyogó lakás lelkiállapotunkra is pozitív hatással van.

De hogyan is végezzük el minimális szenvedéssel, időráfordítással a karácsonyi nagytakarítás munkálatait, ha az egész napos rohanásból, az ajándékok hajkurászásából hazaérve még meleg vacsorát is illene az asztalra tenni? Bizony, az utolsó hét láblógatását és kikapcsolódását sokszor az előtte való heti komoly munka előzi meg.

Ossza be idejét mind az ajándékvásárlás, mind otthona vendégek érkezésére való felkészítését illetően! Nem érdemes az utolsó napokra hagyni az ajándékok beszerzését, hiszen ekkorra már a boltok is kisebb kínálattal rendelkeznek, és valljuk be, megnyugtató érzés, ha már minden meglepetés becsomagoltan várja, hogy új gazdájához kerüljön.

A karácsonyi nagytakarítás lépéseit napról-napra végezze, így pár nap alatt végighaladhat a lakás minden helyiségén, beleértve azt is, hogy a fürdőből eltüntetni a feltornyosult szennyeshalmot, vagy a konyhai felületek alapos áttakarítására is jut majd ideje. Ha vidáman, zenét hallgatva, praktikusan és következetesen áll neki a feladatnak, meglátja, hatékonyan és mindenekelőtt gyorsan végez majd azzal!

Iktatva: Otthon

Írj most.

Küldés
Sulinova.hu – vásárlás előtti tájékoztató oldal
2011