0

Ezért fontos, hogy jó helyen szervizeltesd az iPhone-odat!

Ezért fontos, hogy jó helyen szervizeltesd az iPhone-odat!

Ha iPhone-tulajdonosok vagyunk, kevés nagyobb bosszúságot tudnánk elképzelni szeretett telefonunk meghibásodásánál! Kivéve talán azt, ha rossz szervizt választunk, akik napokig vagy hetekig ülnek a készülékünkön, drágán dolgoznak, hovatovább pár héttel a javítást követően döbbenünk rá arra, hogy átvertek minket. A jó iPhone szerviz megtalálása tehát nem egyszerű feladat, azonban nem is lehetetlen, noha sokan azt sem tudják, hogy a fentieken túl miért is olyan lényeges a legjobbat felkutatni ebből a célból, és miért ne elégedjenek meg rögtön az első szembejövővel. Az alábbiakban most ennek jártunk utána!

Ha nem akarsz sokat fizetni és jó szerelőkre vágysz!

A jó iPhone szerviz megtalálásakor az egyik legfontosabb tényező minden kétséget kizáróan az, hogy olcsó legyen, ezáltal kedvező áron javítsák meg készülékünket, amivel kapcsolatban érdemes nyitott szemmel járni. Sok olyan szerviz működik ugyanis Magyarországon, amelyik azzal próbál meg gyakran tízezrekkel olcsóbb lenni a konkurenciánál, hogy silányabb minőségű alkatrészeket épít be telefonunkba. Ők nyilván ezt soha nem fogják az orrunkra kötni, és bár azt sem állítják sehol, hogy gyári összetevőkkel dolgoznak, ellenben ha nem vagyunk elég figyelmesek, könnyedén belefuthatunk ilyesmibe.

A pénznél gyakran ráadásul sokkal fontosabb, hogy jó szakemberek kezébe kerüljön a telefonunk a javítás során. Ez azért nagyon lényeges, mert ha olyan embernél köt ki a készülék, aki korábban még soha, vagy csak ritkán találkozott iPhone-nal, és nem a megfelelő szerszámokkal, vagy a helyes sorrendben nyúl hozzá, az biztosan még nagyobb kárt csinál majd benne. Nyilván ezt egy szerviznek magának kell orvosolnia, de ha nem muszáj, akkor ne tegyék még jobban tönkre szeretett készülékünket. Nézzük meg egyik legjobb példaként az iSamurai szerviz weboldalát: minőség, több ezer javított készülék, profi csapat.

Ha nem akarsz hamisított alkatrészt!

A megfelelő szerviz kiválasztásának fontossága azonban a pénz és a szakértelem mellett azért is kiemelkedően lényeges még, hogy ne fussunk bele egy hamisított alkatrészbe, amiből rengeteg kellemetlenségünk származhat. A nem gyári Apple alkatrészek ugyanis nem elég, hogy silányabb minőségűek – gyakran alapból hibásan kerülnek csomagolásra is –, alacsony árukkal párhuzamosan gyakran alig pár hónapnyi használatot bírnak ki, ergo idő előtt hajlamosak a meghibásodásra. Ez különösen annak fényében lehet kellemetlen, hogy bár olcsóbbak, garancia vagy nem jár rájuk, vagy közel sem annyi, mint egy eredeti Apple összetevőre, így meghibásodás esetén kénytelenek leszünk újra cseréltetni és újra fizetni, amivel máris sokkal több pénzt költöttünk el, mint amennyit egy garanciális, megfelelő kvalitású gyári alkatrészre eredetileg otthagytunk volna egy másik szervizben.

Még nagyobb probléma, hogy a hamisított alkatrészek általában már ránézésre is gyengébb minőségűek, használatuk során pedig pláne érzékelhetővé válik, hogy nem az ellenőrzött Apple minőséget kapjuk, ezáltal aki hozzászokott például az eredeti iPhone kijelzőhöz, az megdöbbenve tapasztalja majd az után gyártott változat hiányosságait mind a megjelenítés tekintetében, mind a gyakorlati használat során.

Iktatva: Elekronika

Írj most.

Küldés
Sulinova.hu – vásárlás előtti tájékoztató oldal
2011