Jó hírrel szolgálhatunk azoknak, akik Budapestre költöznének, de sokallják az albérleti díjakat. Bizonyos feltételek teljesülésével akár százezer forintnyi lakbértámogatást is kaphatnak, méghozzá havonta!
Az albérlet támogatás igénylése, azaz az állami lakhatási támogatás feltételei viszonylag szigorúak, ám még így is rengetegen vehetik igénybe. Lássuk, miként kaphatsz lakhatási támogatást!
Az állami lakhatási támogatás feltételei
Összesen kilenc feltételt kell teljesíts, ám pályakezdőként vagy közfoglalkoztatottként azért könnyebb a helyzet, mert több pont nem számít az esetükben:
1. Legyél legalább egy hónapja álláskereső, méghozzá hivatalosan nyilvántartva. Ha pályakezdő/közfoglalkoztatott vagy, akkor ez a feltétel mellékes.
2. Legyen legalább fél éves, legalább heti 20 órás munkaviszonyod, méghozzá az állandó lakóhelyedtől minimum 60 kilométerre.
3. Az új munkaviszonyod biztosítson rendszeres jövedelmet. Eseti megbízás tehát nem számít.
4. Igazold munkaszerződéssel vagy kinevezéssel az új munkaviszonyodat. Fontos, hogy ennek tartalmaznia kell a munkavégzés pontos helyét is.
5. Ne legyen saját lakásod az új munkahelyedtől számított 60 kilométeren belül (azért lássuk be, ez nem túl nehezen teljesíthető feltétel egy átlag magyar számára).
6. Ha volt már munkahelyed, akkor más foglalkoztatóval létesíts új munkaviszonyt. Kivételt az jelent, ha az új munkaviszony már új helyszínt jelent (például másik üzlethelyiséget, másik gyárat).
7. Legyen érvényes szerződésed az albérletről, ahol laksz, és amely a munkavégzés helyétől legfeljebb 60 kilométerre található.
8. Ne részesülj más lakhatási vagy közüzemi támogatásban ezzel egy időben.
9. A havi bruttó jövedelmed, amely az új munkaviszonyosból származik, ne haladja meg az igénylés beadásakor érvényes bruttó minimálbér háromszorosát (ez 2020-ban 483 ezer forintot jelent).
Pályakezdő álláskeresők is igényelhetnek lakhatási támogatást
Kifejezetten jó hír, hogy a lakhatási támogatás immáron több mint egy éve, azaz 2019. január elsejétől pályakezdő álláskeresőknek is nyújtható.
Ez azt jelenti, hogy az iskoláid befejezése után nyilvántartásba vesznek álláskeresőként, ha kérelmezed, mert nem találtál munkahelyet a lakhelyed 60 kilométeres körzetében.
Így tudod igazolni, hogy jogosult vagy a lakhatási támogatásra
A lakhatási támogatás jogosultságát rendkívül egyszerű igazolni. Az alábbiakra lesz szükséged hozzá:
1. személyi és lakcímkártya, hogy az állandó lakcímed igazold,
2. érvényes munkaszerződés, amely bizonyítja a foglalkoztatás létrejöttét, és tartalmazza a munkavégzés pontos helyszínét is,
3. érvényes bérleti szerződés, amelyet az albérlet kiadójával kötsz, és amely bérleti szerződés legalább a támogatás időtartamának felére szól, amely jelenleg legalább hat hónapot jelent – mivel a támogatást 12 hónapra lehet igényelni.
Fontos, hogy a lakhatási támogatást utólag folyósítják, tehát igazolnod kell számlával is, hogy valóban befizetted a bérleti díjat.
Jelenleg ekkora a lakhatási támogatás havi összege
A lakhatási támogatás havonta folyósított összege jelenleg három kategóriába esik. A támogatás mértéke nem haladhatja meg a havi
1. 100 ezer forintot, ha egyedül bérelsz lakást vagy szobát,
2. 150 ezer forintot, ha közeli hozzátartozóddal bérelsz lakást vagy szobát (és legalább ketten megfeleltek a támogatás feltételeinek),
3. 200 ezer forintot, ha három vagy több személy veszi igénybe a lakást vagy házat, úgy, hogy megfeleltek a támogatás feltételeinek.
A lakhatási támogatást a helyileg illetékes Munkaügyi Hivatalnál lehet igényelni. Élj vele, az Albérlet Budapest lakásaira érvényesíteni tudod a lakhatási támogatást, ha a fenti feltételeknek megfelelsz!
Budapest, Villányi út 76, 1113
06 20 561 8222
A Covid miatt nehéz helyzetben lévő Katás vállalkozó igényelheti?
Szeretném igénybe venni az albérlet hozzájárulást. Az igénylő én lennék és a kislányommal lakom. Sajnos kevés a jövedelem, félek hogy kiraknak az albérletből. Már alkalmi munkát is vállalok hogy jó legyen. A kislányom most kezdi a középiskolát félek a kiadásoktól hogy fogom bírni. Kérem a pozitív elbírálásuk. Köszönöm szépen