Úgy döntött, hogy a lefutó, lombos szobanövények helyett ezúttal valami különlegesebb mellett dönt? A kaktuszok nem véletlen örvendenek akkora népszerűségnek, és bár vannak, akik el nem tudják képzelni, hogy otthonukat szúrós növényekkel osszák meg, de aki beleszeretett az egyedi apróságokba, azt nem sok választja el attól, hogy szenvedélyes gyűjtő váljon belőle. A kaktuszok gondozása azonban feltétlenül megkövetel némi ismeretet, ugyanis kevésbé igénytelen fajtákról van szó, mint azt sokan hinnék.
Bár kétségtelen, hogy öntözés terén valóban nem kell túlzásba vinni az odafigyelést, sőt, telente alig-alig igényelnek némi folyadékot, de az átültetésre, a föld minőségére, valamint a helyváltoztatásra annál inkább érzékenyen reagálnak. A kaktuszok gondozása kapcsán mindenképpen figyeljen oda arra, hogy ne ültesse őket túl gyakran át, elegendő két-háromévente, és napfényes helyre kerüljenek a cserepek.
Ültetés, dugványozással történő szaporítás során érdemes megemlíteni, hogy létezik kifejezetten a kaktuszok gondozása során használatos föld, mely lazább szerkezetű a hagyományos virágföldnél. Gondoskodjon a felesleges nedvesség elvezetéséről is, hiszen leggyakrabban a gyökerek elrohadása miatt pusztulnak ki kedvenceink!
A kaktuszok gondozása odafigyelést és főként szeretetet igénylő feladat. Ha kezdő, kerülje a drága fajtákat, és a fehér szőrökkel rendelkezők is kényesnek bizonyulnak, de bármely zöld színű alkalmas lehet arra, hogy megismerje a fajta sajátosságait, és megkedvelje őket, ahogyan időről-időre kis kaktuszkákkal ajándékozza meg az anyanövény.