Hazánkban nem csak a balatoni és az észak-magyarországi régió várja a fürdőzni vágyókat, de az alföldi és a dél-dunántúli fürdőhelyek is kitűnő választásnak bizonyulnak. Gyógyfürdők, aquaparkok, természetes vizek – ezek mind-mind megtalálhatóak a széles idegenforgalmi kínálatban, ráadásul a legtöbb helyen a Széchenyi Pihenőkártyát is felhasználhatja a belépők, vagy az étkezés finanszírozására.
Harkány fürdője Európa-szerte ismert, hiszen alkáli-, kénes, hidrogén-karbonátos vize számos panaszra megoldást kínál a természet erejével. A gyógyvízen kívül őspark és élményfürdő is várja mindazokat, akik a napfény és a víz közelében szeretnék tölteni szabadságukat. Szigetvár fürdője a török kori építészetet idézi, belső terében pedig egyedülálló a Zsolnay kerámiaburkolat. Gyógyfürdője mellett számos wellness szolgáltatás is helyet kapott kínálatában.
A dél-dunántúli fürdőhelyek között igen nagy népszerűségnek örvend Dombóvár, ugyanis nem csak remek gyógyvízi adottságokkal rendelkezik, de a fiatalabb korosztály körében nagyon kedvelt élményfürdők és csúszdák is helyet kaptak fürdőjében. A kaposvári Virágfürdő már csak egybefüggő vízfelületénél fogva is egyedülálló a régióban, de csúszdái és a pazarul kialakított strandja is méltán népszerű.
Hazánk e területén utazva Orfű aquaparkja, vagy Tamási gyógyfürdője sem maradhat ki az úticélok közül, és ha csak egyetlen napra is, de érdemes időt szánnia e településekre is. A dél-dunántúli fürdőhelyek igényesen kialakított strandokkal várják idén is a wellness és a víz szerelmeseit. A kínálatban garantáltan nem csalódik majd egyetlen napimádó sem.